Reggel Skylar keltett,azzal,hogy Seth-tel van valami. Azonnal felpattantam és a nyomába eredtem. Bementünk az Arénába. Még sötét volt,nagyjából 5 óra lehetett. Ahogy elértük a hatalmas vas rácsokat,Skylar megállt. Intett,hogy nyissák ki. Az hittem,hogy bemegy,de ehelyett,belökött. Ijedten fordultam meg és érthetetlenül néztem a lányra. Láttam a pimasz vigyort az arcán. Tudtam,hogy valami rosszban sántikál. Lassan besétáltam az Arénába.
- Charlotte segíts !-gúnyolódott Skylar a nézőtérről. Felkapcsolta a reflektorokat. Semmit sem láttam. Csak a hangokat hallottam. A nézőtér tele volt emberekkel. Skylar nyilvánosan megalázott. Seth hangját próbálta utánozni és eljátszotta,hogy mit csináltunk tegnap. Aztán lejött hozzám.
- Milyen szép is a szerelem..!-simogatta meg az arcom. Ellöktem a kezét és dacosan néztem rá.
- Nem vagyok szerelmes !
- Persze,hisz te csak a gyilkolásnak élsz..! Látod,ebben hasonlítunk !-suttogta a fülembe és visszament a nézőtérre.
- Semmiben sem hasonlítok rád !!-kiabáltam durván. Skylar csak nevetett és lezáratta a kapukat. Idegesen néztem körbe.
- Nesze..erre még szükséged lehet !-dobott elém egy tőrt. Ezzel nem fogok sokra menni,de azért felvettem a földről. A kapuk ismét kinyíltak,ám ezúttal tetőtől-talpig felfegyverkezett harcosok léptek ki rajta. Mély levegőt vettem és erősen megmarkoltam a tőrömet.
- Táncoljunk..!-léptem közelebb.
- Várjatok ez nem így nem igazságos !-szólalt fel Sky. A harcosok megálltak. Elém dobott egy sisakot is. Felvettem,de valami megint csak nem tetszett Skylar-nek. Megkérte az egyik harcost,hogy adja oda a páncélját nekem. Mikor levette,akkor láttam,hogy egy lány. Nagyjából velem lehetett egy idős. A karján volt egy elég csúnya heg. Az arca nagyon komor volt és rideg. Elgondolkoztam,hogy vajon én is ilyen leszek ? Átnyújtotta,majd megfordult és kiment. Felvettem a páncélt és a sisakot is. Felismerhetetlen voltam ebben a szerelésben.
- Az ellenfeled vörös egy kék lesz.-küldött be egy kék páncélos harcost. Magam elé vettem a tőrt.
- Mehet..-mondtam halkan. Az ellenfelem is elhelyezkedett. Megszólalt a kűrt. Én indultam hamarabb és teljes erőbedobással rohantam a kéknek. Észbe sem kapott,én már felhasítottam a karján lévő bőrpáncélt. Fel sem szisszent,hanem lábon szúrt. A lábamhoz kaptam és hátra léptem. Elég mély a seb.. Felemeltem a fejem és indulatosan neki rontottam. Most figyelt és a földre nyomott. A kezemmel ütögettem,mire ő nevetett. Megrúgtam,értetlenül nézett rám,lankadt figyelme. Ezt kihasználtam és a karjába állítottam a tőrt. Felmordult és erősen a földhöz szorított. Próbáltam kiszabadulni,de nem ment. Ekkor a kardját a nyakamhoz szorította. Behunytam a szemem.
- Ennyi ?-kérdezte méltatlankodva. Hirtelen felpattantam és felé hajítottam a tőrt. A tömeg morajlott és a ,,vörös'' nevet kiabálta. Háttal voltam az ellenfelemnek,amikor szorítást éreztem.
- Nem győzhetsz le !-suttogta élesen a fülembe. Összerezzentem.
- Igen ?! Na figyelj csak !-elkaptam a karját és a földre vágtam. Aztán a mellkasára tapostam. A tömeg azt ordította: HALÁL !
Megöltem volna,de a tőröm a földbe ágyazódott.
- Ezt keresed ?!-húzta végig a kardját a lábamon. Összerogytam,az ellenfelem a földre rúgott és levágta a páncélomat.
Ijedten néztem ki a sisakomból. Arrébb söpörte a bőrpáncèlom darabjait. Ezután végig húzta a kardját a lábaimon ès karjaimon. Próbáltam kiszabadulni,ám ekkor a combomba mélyedt a kard. Felnyögtem ès a sebet néztem,melyből ömlött a vèr.
- Most pedig a sisakod !-rátaposott a mellkasomra,majd lehajolt és levette a sisakom. - Charlotte ?!-lepődött meg és hátrálni kezdett. Eldobta a kardját. A tömeg elégedetlenül morajlott. Egy darabig feküdtem a földön. Aztán erőt gyűjtöttem és sikerült felkelnem. Sántikálva az ellenfelem felé indultam. Ám megfordult,a kezeit maga elé rakta és levette a sisakját is,de már túl késő volt...
- Seth..!!-kiáltottam rémülten. De ő magatehetetlenül terült el a földön. Minden fájdalmamat hátra hagyva rohantam oda hozzá,lehajoltam,megfogtam a kezét.
- Seth,hallasz engem ?!-kérdeztem kétségbeesetten. De nem válaszolt. Felkeltem a földről,a kezeimet átitatta a vér. Egyenesen a nézőtér felé sétáltam,felkaptam Seth kardját és felemeltem.
- Most engem akarsz megölni ?-kérdezte Skylar a nézőtérről.
- Te..tudtad..?-kérdeztem erőtlenül. De Skylar csak röhögött. Komoran néztem rá és elhajítottam a kardot. Ekkor kiabálásra lettem figyelmes. Mr. Black volt az. Ahogy közeledett az emberek félre álltak.
- Mi a fene folyik itt ?!-kérdezte mérgesen.
- Az új lány megölte Seth-tet ! -kiabálta Skylar.
- Nem !-rogytam térdre. - Én nem...-könnyesek lettek a szemeim. - Nem én voltam..!
- Akkor ki ?!-lépett oda hozzám Joe. Ekkor megpillantotta a földön fekvő srácot. - Úristen,Seth !
- Charlotte volt !-mondta ismét Skylar. Megráztam a fejem. Könnyek szöktek ki a szememből,de próbáltam erősnek mutatni magam.
Joe mentőt hívott. Ott ültem összeroskadva és néztem,ahogyan elviszik. Ha gondolkodok,mielőtt cselekszem,nem történik meg ez ! Olyan kedves srác,nagyon megkedveltem és most... Nem tudtam elhinni ami történt. Erőt vettem magamon és feltápászkodtam. A kis házhoz sétáltam annak reményében,hogy ott senki sem zavarhat. Egyedül akartam lenni. Távol mindenkitől,magányosan. Sok mindent kellett átgondolnom. Igaza volt Skylar-nek,én csak a gyilkolásnak élek. Nincsenek barátaim,mert mindenkit megölök,aki a közelembe kerül. Az emberek ezért tartanak tőlem. Kárhozatra ítéltek,azzal a mondattal: "Egy gyilkos bőrébe bújt angyal vagy..!" Már nem félek semmitől. Az idők során megtanultam azt, hogy ne érdekeljen igazán semmi érzelmes dolog,mert ha elkezdesz vele foglalkozni,előbb utóbb gondolsz majd rá aztán azon kapod majd magad,hogy gyötör és felemészt a gondolat.
- Charlotte..!-szólt egy hang. Nem foglalkoztam vele,de egyre csak a nevemet hajtogatta,így kénytelen voltam megfordulni és megnézi,honnan jön a hang.
- Te mindig kinyírod a pasijaidat ?-kérdezte a hang. Már tudtam ki az.
- Skylar szállj le rólam !-mondtam kedvetlenül.
- Miért vagy ilyen ? Hírt hoztam Joe-tól !-lépett elém. Felnéztem rá.
- Hallgatlak.-mondtam.
- Szóval...Seth..izé.. Bevitték a kórházba,a legjobb ellátásban részesült...de..-mesélte Skylar. Éreztem,mit fog mondani,ezért intettem,hogy fejezze be. Az egyik fához sétáltam,neki nyomtam a homlokom és pár könnycsepp gördült végig az arcomon.
- Nem...Ez nem lehet igaz !-mondtam összetörve. Skylar a vállamra tette a kezét,lelöktem és berohantam az erdőbe. Nem tudtam merre futok,csak el akartam tűnni onnan. Míg végül elértem egy mezőt. Ott körbenéztem. Sehol egy lélek. Tovább akartam futni,de elestem. Úgy maradtam a földön,ahogy odaestem,majd sírni kezdtem. Összegömbölyödtem ,eltűntem a magas fűben. Az ég tiszta kék volt,a nap sütött,még sem volt annyira meleg. Csend és nyugalom uralkodott,néha egy-két madár szelte át az égboltot. Szívesen lettem volna én is madár. Ők szabadok,nincsenek bezárva egy ilyen helyre. Ekkor döntöttem el,hogy muszáj innen kijutnom valahogy. Felkeltem a földről és tovább sétáltam. A lábamon lévő seb iszonyatosan fájt,ezért gyakran meg kellett állnom. Épp egy sziklás helyen pihentem meg,amikor különös zajokra lettem figyelmes. A hangok irányába indultam. Egyre hangosabban hallottam,míg elértem egy szakadékot. Kék és piros ruhás emberek harcoltak pont úgy, mint mi. Ám itt a veszteseket a szakadékba lökték. Kegyetlenül öldökölték egymást. Két vörös kiszorítottak egy kéket,de nem ölték meg. Azt hittem,megkönyörülnek rajta,megnyugtattam ezzel magam. Tévedtem. Pár perc múlva,már a fán lógott,kegyetlenül felakasztották. Túl hangos voltam,kiszúrtak.
- Hé,van egy kémünk !-mondta az egyik. Egyre közeledtek felém. A cipőmből előhúztam a tőrömet.
- Na lássuk kit fogtunk..-viccelődtek.
- Ez egy lány..?! Ki vagy,mond ?-lépett közelebb egy másik.
- Ahhoz neked semmi közöd ! Na és te ki vagy ?!-kérdeztem.
- Nathan Smith.-mutatkozott be.
- Én pedig Charlotte Collins !-nyújtottam a kezem.
- Szép neved van !-kacsintott. Gyönyörű szemei vannak. - De mit keres itt egy ilyen szép lány ilyenkor ?
- Nem érdekes..-mondtam,de Nathan közelebb lépett. Ekkor elővettem a tőrömet. - Nem ajánlom !
- Jól van nyugi..!-lépett hátra. Leengedtem a tőrt,nem kellett volna,mert Nathan hirtelen megfordult és magához húzott. Mélyen a szemeibe néztem és ő is az enyéimbe.
- Na..! Engedj el !-löktem el.
- Merre fele mész ?-kérdezte. Megvontam a vállam,majd elindultam előre. Fogalmam sem volt arról,hogy hova megyek, még sosem jártam erre. Folyton a fákat figyeltem. Féltem egy kicsit,de próbáltam nem kimutatni.
- Hé,új lány..-szólt hozzám Nathan.
- Charlotte vagyok.-válaszoltam durván,majd tovább mentem. Zajokat hallottam,elővettem az íjamat. Lőni készültem,amikor Nathan elém ugrott.
- Engem ugye nem akarsz megölni ?-mosolygott. A mellkasához nyomtam az íjamat. Aztán megfordultam és az ellenkező irányba indultam.
- Most hova mész ?-kérdezte. Megvontam a vállam. Futni kezdtem,majd hirtelen...
- Áááá...
- Charlotte !!-kiabálta Nathan.
Mikor felébredtem,akkor kezdett el hajnalodni. Körbe néztem,be voltam zárva. A jobb lábam le volt láncolva.
- Na nee..Ugye ez csak egy vicc ?!-mérgelődtem.
- Black úr kívánsága.-szólalt meg egy hang. Black ? Vagy is Jonathan Black,a híres gyilkos,aki terror táborokat mészárolt le ?! Úristen ! Ekkor remegni kezdett a gyomrom. Még sosem láttam élőben.vagy ha láttam akkor már régen volt és nem emlékszem. Hirtelen kattant a ketrec zárja. Kiléptem,hosszú lovaskocsik rajtuk ketrecekkel,melyekben emberek feküdtek,de nem az én táboromból.
- Kisasszony várjon !-szólt a kocsis. Furcsálltam,hogy minek "kisasszonyoz",ha rab vagyok ?!
- Várjatok..!-szólalt fel egy mély,érdes hang. Megborzongtam,ahogy meghallottam. Ez..ez Black hangja volt ? Akit mindenki csak Black Joenak vagy B.J-nek szólít ?! Már hányingerem volt,annyira izgultam. Amit..nem igazán értettem,hisz ő csak egy gyilkos..vagy ő A GYILKOS .
Közelebb toltak,de még mindig nem láttam senkit.
- Charlotte Collins,egy gyilkos bőrbe bújt angyal.-hallatszott.
- A közismert Black Joe állna előttem..?-kérdeztem.
- Úgy néz ki,ha előttem a híres Charlotte Collins áll..-válaszolta.
- Te leszel a táborom legszebb darabja !-tette hozzá,majd magához hívott.
Egy hatalmas hotelszerűségbe mentünk. Ott lecuccólkodtam,de csak én,a többieket az arénába vitték.
- Velük mi lesz ?-kérdeztem aggódva.
- Velük ? Az erősek életben maradnak,a gyengék pedig meghalnak. Egyszerű.,de nem kell velük foglalkoznod,hisz te sztár vagy!-mondta Black Joe flegmán. Sajnáltam a többieket,de még nem akartam cselekedni. Elhatároztam,hogy amint beépültem,kiszabadítok mindenkit.
- Ha bár mi kérésed van,csak szólj !-mondta B.J,majd kiment. Lehuppantam az ágyra. Furcsa gondolatok cikáztak a fejemben. Hiányzik Dylan ! Fogalmam sincs,hogy hol van Mike !
Felkerekedtem,hogy megkeressem Mikeot és Dylant. Ám ekkor belebotlottam egy lányba.
- Hé vigyázhatnál !-szólalt meg mérgesen.
- Ne haragudj,még új vagyok !-mentegetőztem.
- Új ? Ez fura,újoncokat nem szoktak ideengedni. Ilyen jó volnál ? Mióta vagy itt ?-kérdezte a lány.
- Ma érkeztem.-válaszoltam. Erre a lány elképedten nézett.
- Na jól van,mutass valamit !-vette elő a kardját.
- Nincs fegyverem.-válaszoltam.
- Mindig kell,hogy nálad legyen a fegyvered !-mondta durván a lány.
- Elvették..-mondtam,ám ekkor megjelent Black Joe.
- Már is gyakorolsz ? Ezt nevezem !-örvendezett B.J. de a lány nagyon fanyar képet vágott.
- Hívd ide Sethet,Flyt és Shanet.-utasította a lányt B.J.
Nem sokára megérkezett 2 fiú és 2 lány.
- Bemutatom nektek Charlotte Collinst,a K-i táborból.-mutatott be Black Joe.
- Azt mondjak,hogy a K-iek erősek !-szólalt meg az egyik srác. De az a lány megint fancsali képet vágott.
- Szia a nevem Seth !-köszönt a szőkébbik fiú.
- Az enyém Shane.-mondta a másik.
- Fly.-nyújtott kezet az egyik lány.
- És ő..?-kérdeztem.
- Ő az,aki nem szereti az "újoncokat" .-mondta Fly.
- Skylar. Skylar Burr.-Shane.
Elmosolyodtam. Kicsit jobb lett,bár hiányzott Dylan és Mike. Seth intett,hogy menjünk vele. Követtük egészen az arénáig.
Hideg borzongás fogott el,ahogy végig néztem az arénában.
- Csak tán félsz Charlie ?!-gúnyolódott Skylar.
- Charlotte vagyok és nem.-válaszoltam és lejjebb mentem. Üres volt és kihalt,de így is lehetett még nyomokban látni az előző küzdelmek nyomait: vérnyomokat,lyukakat a falban és a földön, széttört kardokat,lándzsákat,fejsze és balta nyeleket.
- Hé,új lány,gyere! Ki mersz állni ellenem ?-vágott hozzam egy lándzsát Skylar.
- Sky ne!-nyugtatta Fly,de nem hallgatott a lányra. Nekem támadott és megkarcolta a lábamat a lándzsájával. A sebből folyni kezdett a vér. Seth és Shane csak néztek minket. Lehajoltam,a kezemmel megpróbáltam elállítani a vérzést. Ám ekkor Skylar újra támadott. Szerencsére időben észrevettem és sikerült elkapnom a lándzsáját. Eltörtem,a földre dobtam,majd felálltam. Egyenesen a szemembe nézett.
- Ezt lehet,hogy nem kellett volna..-suttogta valaki. Igen,ezt én is éreztem Skylar tekintete minden gondolatát elárult. Nem repesett az örömtől,hogy eltörtem a lándzsáját. Odaléptem hozzá.
- Tessék.-nyújtottam oda a lándzsát,amit ő adott nekem. Megfogta,ő is eltörte,majd elviharzott. Nem igazán értettem ezt a reakcióját.
- Általában ilyen,majd megszokod.-nyugtatott Shane.
Visszamentünk a szállónkra. Fly nagyon kedves lány,Shane figyelmes,de csendes,Seth pedig..nos ő a legérdekesebb. Nagyon vicces és aranyos fiú.
- A tied melyik ?-kérdezte Fly.
- A 12-es.-válaszoltam.
- Ott volt Marry is..-jegyezte meg sejtelmesen Shane.
- Ki az a Marry ?-kérdzetem kiváncsian.
- Régen 5-en voltunk. Marry volt a 2.,Skylar pedig az 1.-mesélte Fly.
- Nagyon jó barátnők lettek,ám Marrynél valami megváltozott.-folytatta Seth.
- Mi ? Mi volt az ?-kíváncsiskodtam.
- Azt nem tudjuk. De azt igen,hogy Marry megszökött Skylarrel együtt. Kutyák vették őket üldözőbe,már majdnem átjutottak egy kis terror falucskába,amikor Marryt meglőtték. Skylar segített neki,ám ezért nagy árat fizetett.-mesélte tovább Shane.
- Mit ?-érdeklődtem.
- Végig kellett néznie,ahogy barátnőjét a szeme láttára ölik meg. Hallgatnia kellett sikolyait és semmit sem tehetett..-magyarázta borzongva Shane.
- Sky azóta megváltozott. Távolságtartó,gyakran kiakad,nem szereti az újoncokat,nem szeret senkit..-mondta szomorúan Fly.
- Csak a gyilkolásnak él !-fejezte be Seth. Ettől a "mesétől" felállt a szőr a hátamon.
Bementem a szobámba. Olyan üres,rideg,sötét volt. Valahogy nem volt semmi kedvem itt lenni. Így hát felülkerekedtem és visszamentem az arénához.
Páran gyakoroltak csak. Skylar is ott volt. A történtek után még azt hinné,hogy kémkedek utána,ezért inkább arrébb mentem. Ahogy sétálgattam,megpillantottam egy kőoszlopot. Gyorsan felmásztam rá. Még pont elértem az utolsó napsugarakat,melyek melegséget jelentettek. Csak ültem ott és gyönyörködtem a naplementében.
- Hát te ?-kérdezte egy hang . Olyan lendülettel fordultam meg,hogy majdnem leestem,ám valaki elkapott.
- Óvatosan !-nevetett. Elmosolyodtam.
- Seth ! Hát te,mit keresel itt ?-kérdeztem meglepődve.
- Kijöttem levegőzni..na és te ?
Bólintottam,hogy én is ezért vagyok itt,majd tovább néztem a naplementét. Ekkor feltűnt,hogy Seth nem is azt nézi,hanem engem. Felé fordítottam a fejem,azt hittem gyorsan elkapja rólam a tekintetét,de nem így lett. Egymást néztük. Furcsa,különleges érzés fogott el. Véletlenül ráért Seth keze az enyémre.
- Menjünk közelebb !-húzott le az oszlopról. Nem tudtam,hogy értette,de követtem. Leértünk egy mezőre.
- Ez a terepharctér,de olykor az íjászok is itt gyakorolnak.-mesélte Seth.
- Gyere táncoljunk !-megfogta a kezem,felemelte és megpördített.
Nevettem,ahogy azon is,hogy Seth a földre vetette magát és hempergett. Nagyon mókás srác,megkedveltem. Sajna ez is véget ért,mert besötétedett. Seth felkísért a szobámba.
- Kösz mindent..-motyogtam,elmosolyodtam,Seth is mosolygott,majd becsuktam az ajtót. Ledőltem az ágyra,senki sem vett minket észre. Seth járt a a fejemben,így nehezen tudtam elaludni.
*4 évvel később..*
- Na jó és most halljuk a szabályokat még egyszer !-mondta Mike. Mély levegőt vettem,bele akartam kezdeni,de ekkor megjelent Dylan. Mike legyintett,hogy menjek vele. Az erdőbe mentünk. Nyulakat lőttünk,madarat fogtunk,rókákat és farkasokat lestünk. Minden teljesen átlagos volt.
Már egészen bent voltunk az erdőben,amikor furcsa zajokra lettem figyelmes. Megtorpantam.
- Mi az ?-kérdezte Dylan.
- Te nem hallottad ?-kérdeztem. Megrázta a fejét. Tovább sétáltunk,de én nem tudtam megnyugodni. Folyton ugyan azokat a zajokat hallottam.
- Megálljunk ?-kérdezte Dylan. Az arcán látszott az,hogy most hülyének hisz. Megráztam a fejem,ha megállnánk az csak rosszabb lenne. Felvettem a napszemüvegem. Így olyan volt,mintha egy maszk mögé bújtam volna. A fejemet felemeltem,előre néztem. Dylan csak nézett,majd megállított. Hosszan a távolba nézett.
- Mi az ? Mit látsz ?-kérdeztem,de nem kaptam rá választ. Mellé álltam,próbáltam én is a célpontot nézni,de nem láttam. Hiába ágaskodtam,semmi. Hirtelen Dylan összerezzent.
- Futás !-mondta meredten. Meg sem tudtam szólalni,nem moccantam. Ekkor egy alak ugrott elő a bokorból egy csuklyás férfi. Dylan védelmezően elém ugrott. A nadrágzsebemben nyugvó tőrhöz nyúltam. Lassan kihúztam. Az alak elvigyorodott. Dylan támadásba lendült,de az alak hamar le a földre terítette. Most én következtem. Tőrrel szaladtam a férfinak,de kivette a kezemből és végig húzta a karomon.
- Ááhh-nyögtem fájdalmasan. A karomhoz kaptam,eléggé vérzett. Felém közeledett. Megpróbáltam küzdeni,de a másik karomat is megsebesítette. Azt most a torkomat vágja el,amikor Dylan ismét elém ugrott és ő sebesült meg.
- DYLAN !-kiáltottam. Rám mosolygott,majd a földre esett. Az alak nevetve lépett oda hozzám. Esélyem sem volt. A tőrömmel erősen fejbe vágott. Elsötétült minden.
***
Mikor feleszméltem egy asztalon feküdtem. Körbenéztem. Sötét volt.
- Dylan ?-kerestem a tekintetemmel kerestem de nem láttam sehol.
- Dylan ?-szólítottam,de semmi. Felkeltem,leugrottam az ágyról. Alig láttam valamit,de neki vágtam. Addig botladoztam,míg elértem az ajtót. Tapogatózni kezdtem. Meglepődve tapasztaltam,h nincs rajta kilincs. Megpróbáltam kinyitni,de nem ment. Ezért aztán egy darabig feladtam. Majdem elaludtam,amikor zajokra lettem figyelmes. Ijedten kaptam fel a fejem. Az ajtó kinyilt. 3 alak lépett be. Ketten Dylant fogták. Mellém dobták. Erőtlenül zuhant a földre. Odakúsztam mellé miközben az alakok kimentek.
- Még visszajövünk..!-kiáltották.
- Mi történt ?-kérdeztem,de Dylan nem felelt csak feküdt a földön. Lejjeb hajoltam,nem reagált rá. Ekkor újra kinyilt az ajtó.
- Mit tett vele ?!-kérdeztem aggódó hangon.
- Semmit. Ő akart megvédeni téged. Na gyerünk gyere !-fogta meg Dyla karját.
- Nem engedem !-húztam el a karját.
- Nem kell a beleegyezésed !-lökött arréb az alak. A földre estem,de nem adtam fel.
- Nem viheti el !-védtem.
- Hé,nem lesz semmi baj !-nyugtatott Dylan. Bólintottam,leültem a sarokba és vártam.
Már nagyon régóta vártam. Fáradt voltam,de nem akartam, aludni,mert hátha pont akkor jönnek vissza. Végül megjelent Dylan az alakkal. Most még fehérebb volt. Remegett. Soha sem láttam ilyennek.
- Mi tett veled ?-kérdezte a karját simogatva,de nem felelt. Meredten nézett maga elé. Halk nyögdécseléseket lehetett hallani.
- Ha...ha megint jönne az az alak...csak fuss ! Érted ?! Ne törődj velem,csak fuss ! Amilyen messze csak tudsz ! -mondta Dylan. A hangja elcsuklott,remegő volt. Tudtam,hogy baj van.
- Nem hagylak itt !-fogtam meg a kezét.
- De igen !.húzta ki a kezét a kezemből. Szívesen ellenkeztem volna,de megjelent az alak.
- Használhatom a mosdót ?-kérdezte Dylan. Mivel úgy is védtelen,ezért megengedték neki. Ám Dylannek helyén volt az esze. Megfogott egy nagy vasrudat és fejbevágta vele az alakot.
- Fuss Lottie fuss !-kiáltotta Dylan.
- Nélküled nem !-vitatkoztam.
- Menj már ! Hozz segítséget !-ledermedten álltam és néztem ahogy a férfi magához tért. Dylan tátogott valamit és ráugrott. Futni kezdtem. Fogalmam sem volt merre kell futnom,csak zavartan pillantgattam jobbra-balra a kijáratot keresve. Egy létrához értem. Hallottam az egyre közeledő lépteket,így megpróbáltam gyorsabban mászni,de a fokok csúsztak.
- Siess Lottie !-kiáltotta Dylan a férfival verwkedve. Tudtam,ha én kimászom,ő ott marad. Elértem a legtetejét,de a férfi elkapta a lábam.
- Eresszen el !-rugdostam. Közbe lépett,így ki tudtam szökni. Egy hangos kiáltás,majd egy lövés hallatszott. Megtorpantam. Lelőtte Dylant ?! Nem tudtam tovább menni,vissza akartam fordulni,de nem lehetett. Erőt akartam gyűjteni,amikor hirtelen újra hallottam azokat a zajokat. Remegve kezdtem el rohanni. Annyi siettem,hogy befaroltam egy bokorba és már nem volt elég időm kikecmeregni onnan így hát ott maradtam. Ott lapultam,a szívem hangosan dübörgött,mintha ki akarna szakadni a helyéről. Szaporábban vettem a levegőt,azt hittem kilométerekről meghallják már,olyan hangos. Így nem vettem levegőt. Léptekre lettem figyelmes. Lejjebb lapultam. Próbáltam a leghalkabb lenni. Most éreztem igazán azt,hogy ez már nem a kikpézés,erre senki sem készített fel,innen nincs kiút ,itt nincs 2.esély,ölsz vagy téged ölnek ,eg ! Itt értettem meg igazán Mike szavait,a többiek intelmeit. Behunytam a szemem. A lépek távolodni kezdtek. Nem akartam elhinni,hogy sikerült,hogy túl vagyok a nehezén. Már csak el kell jutnom a táborig. Mikor már teljrsen meggyőzödtem a terep tisztaságáról ,kibújtam és újra rohanni kezdtem. Átvágtam az erdőn. A bokrok és a fák ágai összekarcoltak. Lassan közeledtem a célomhoz,ám ott sem volt jobb a helyzet. A táborházak lángokban álltak.
A kapuhoz szaladtam.
- Charlotte el kell tűnnöd !-hallatszott. Nem foglalkoztam vele Mikeot kerestem.,de hiába. Csak össze-vissza rohangászó táborozókat láttam. Félelem fogott el. A házam felé rohantam. Meglepődve láttam,hogy még sértetlenül áll a helyén. Óvatosan besétáltam. Többször is körül nèztem. Egy árva lélek sem volt még csak a ház közelében sem. Ez igen gyanús volt,de nem foglalkoztam vele. Leültem az ágyamra. Előkerestem a párnahuzatomba rejtett tőrt,aztán a fiókba dugott pisztolyt. Remegve szorítottam a kezembe. Ez már nem csak egy gyakorlat volt,ahol ha meghalsz újra kezdheted.. Ez már a valóság volt. Hideg borzongás fogott el már a gondolatától is. Lassan kisétáltam. Vér,sikolyok és holtestek mindenfelé. A tábor most mutatta meg az igazi arcát.
- Charlotte !-kiáltotta egy hang erőtlenül és fájdalmasan. Megfordultam. A tőrt szorongattam a kezemben.
- Fuss Charlotte !-hallatszott ismét a hang.
-Mike ?-kérdeztem hunyorogva. Közelebb mentem. Így már mindent láttam: egy férfi szorongatta Mikeot,aki a vérző karját fogta.
- Collinsék egyszem lánya. Mikor utoljára láttalak 12 éves voltál,de most..! Nagyon hasonlítasz apádra,de anyádra viszont nem. Tetszik a műsor ? Erre nem tanítottak meg,ugye ? Tehát gyakorlatilag simán megölhetnélek és még csak nem is kell megerőltetnem magam.-mondta fèrfi sejtelmesen. Ekkor értettem meg,ki ez a férfi,de fogalmam sem volt,hogy mit akar. Nem válaszoltam,csak figyeltem.
- Charlotte,menj innen !-kiáltotta Mike. Megráztam a fejem.
- Úgy sem fog elmenni ! Túlságosan érdekli a valóság..-magyarázta a férfi.
-Valóság?-kérdeztem vissza.
- Soha sem érdekelt,miért vagy itt ?-lépett közelebb. Hátrálni kezdtem.
- De..de igen.-válaszoltam. Elgondolkoztam.
- Ne Charlotte !-figyelmeztetett Mike. Ránéztem,de nem érdekelt amit mondott.
- Ne hallgass Mikera ! Ő a ,,rossz" nem én !-mentegetőzött a férfi.
- Charlotte figyelj rám !-ekkor Mike elgondolkodva folytatta :
- Hol van Dylan ?-lehajtottam a fejem.
- Feláldozta magát,azért,hogy én megmeneküljek..-mondtam szomorúan.
- Ha hagyod magad legyőzni akkor Dylan feleslegesen mentett meg!-vágta hozzám durván Mike. Éreztem,hogy igaza van,de rosszul esett. Mégis ez a mondat nyitotta fel a szemem. Megmarkoltam a tőröm. Készen álltam a támadásra. Felemeltem a karom és a férfi felé dobtam.
- Nem tartom jó ötletnek..!-elkapta a tőrt a férfi. Meglepedten néztem. Most a pisztolyt fogtam meg a zsebemben.
- Az sem jó terv !-figyelmeztetett a férfi és elővett ő is egy tőrt. Egy szempillantás alatt hozzám vágta,ami beleállt a karomba. Fájdalmasan felordítottam. A karomhoz kaptam.
- Még nem állsz készen !-jegyezte meg,miközben felém közeledett. Lassan kihúztam a karomba fúródott tőrt. Felálltam és a férfihez dobtam. Leesett a cipője előtt. Lehajolt,felvette,majd rám szegezte szúrós tekintetét.
- Halott vagy. Pedig milyen kár érted..-dobtam felém ismét a tőrt. Tú hirtelen jött ahhoz,hogy kivédjem. A másik karomat találta el. A földre estem.
- CHARLOTTE !!-kiáltotta Mike. A férfi felnevetett. Elsötétült minden. Az utolsó hang a férfi hangja volt. Mielőtt végleg elájultam volna Dylanre gondoltam. Cserben hagytam ! Talán már nem is él..! Pár apró könnycseppel zárultak le a szemeim végleg...legalábbis egy időre biztos...
Van,hogy az ember már akkor tudja,hogy rosszat tett,mikor még el sem követte. Így volt ez Mr. és Mrs. Collinsszal is. Első születendő gyermekük a Charlotte nevet kapta,mely bájos külsőt kölcsönöz a lánynak.
A kis lány gyorsan felcseperedett. Olyan volt,mint bármelyik másik vele egykorú lány. Ám amikor iskolába került,hamar kitűnt a többiek közül. Eleven volt és kiszámíthatatlan. Ez így is maradt,egész addig,míg nem 5.-ben jutalom kirándulásra mentek,egy kalandparkba. Természetesen Charlotte azonnal a legnehezebbel akart kezdeni. Már majdnem végig vitte a pályát,amikor egy fájdalmas sikolyra lett figyelmes. Ijedten kapta fela fejét,majd leugrott a pályár és a hang irányába indult. Beszaladt az erdőbe,ahol egy dombtetjén megpillantott 2 embert. Az egyik a tanárnője volt. Megtorpanva nézte,ahogy a másik alak egy kést vesz elő,majd ezután lassan,fájdalmasan végig húzza a tanárnő nyakán. Szinte hallani lehetett a légcsöve recsegését,ropogását. Miután elvágta szegény nő torkát,elengedte a testet,ami magatehetetlenül a földre rogyott. Kis patakocskákban folyt a vére,beszinezve Charlotte cipőjét,aki még mindig rémülten állt és csak nézett. A férfi közeledni kezdett. A kis lány moccani sem bírt a félelemtől.
- Charlotte Collins?-kérdezte a férfi. A kis lány bólintott. Ezután a férfi karon fogta és betuszkolta egy hatalmas fekete autóba. Sikoltozni sem tudott a félelemtől. A kocsiban ült még egy nő,aki a férfit kérdezgette róla. Neki is feltettek pár kérdést,de nem igazán tudott felelni.
Pár hónappal később Charlotte már nyulakat szúrt le,vagyis kellett volna,de nem ment neki. Folyton sírva fakadt,amiért aztán őt büntették meg. Minden este véresen,sebekkel tarkítva dőlt be ágyába és a párnájába sírta :"- Haza akarok menni !" Persze ez nem volt számára megoldható.
2 év elteltével,már megtudott ölni pár nyúlat,de még mindig elsírtamagát és egyre csak azt hajtogatta :"-Sajnálom !" Végig simította apró puha kezét a lassan kihülő állat testén,egészen a nyílig. Ott megállt és óvatosan kihúzta. Még mindig nem tudatosult benne az,hogy ölnie kell és azt,hogy az ő kis kezei által hal meg egy ártatlan állat el kell fogadnia !
Mára már felnőtt az a csöpnyi lány. A szíve kemény és rideg. A szemei sötéten csillognak. Göndörkés fürtjei lassacskán kiegyenesedtek és most már inkább csak hullámok. Képes-e helyt állni egy összetört lány egy terror táborban,ahol ölsz vagy téged ölnek meg ! Igen,aki nem képes megfelelni,az elbukik. Mert csak a legjobb,legképzettebb és a legerősebb képes életben maradni. Ez a terror tábor alapszabálya,melyet most már Charlotte is megtanult. Ugyan is többször kellett apolót hívni hozzá,mert legyengült,de végül mindig erőre kapott. Ám a tábor csak a kezdet ! Csak a kezdete a történetének,egy történetnek,melynek ezer meg ezer arca,de csak egy valósága ! Ennek a neve : félelem. Elviselni,együtt élni vele nem nagy dolog,de legyőzni már igen !!
